– Lora –
Pillanatok. Gyűlnek, aztán egyszer csak megszűnnek. Írom le egy papírra.
Neuer tekintetét végig magamon érzem. Ahogy ő mondja,imádlak írás közben nézni. 12 éve ismerem, és azóta mindig ezt mondja. Ahogy ránézek elmosolyodik. Csodás mosolya van, amitől nagyot doban a szívem. Fekete poloja amit még tőlem kapot, és a Ich bin eine kleine Katze felirat van rajta. A felső kiemeli csodás felső testét.
A kávézóban ahol ülünk rajtunk kivül nincsen senki. 2 óra múlva kezdődik az órám. Idén végzem a Lajos Miksán, ami Németország egyik legnépszerűbb egyeteme. Én pedig az egyik legokosabb hallgatója. Három kara járok. Nyelv és irodalom, és történelem, és fizika. Éppen egy novellát fejeztem be irodalomra. Felállok Neuer is követ ebben. Megfogja a karomat és elmosolyodik a tetoválásomon.
- Még mindig nehéz megszokni - mosolyog.
A karomon Kurt Cobaintól van pár sor. Kimegyünk, másik oldalon ott áll ő, Neuer barátnője: Jana Eisenberg. Magas lány tökéletes alakkal. Tipikus német velem ellentétben. Szőke haja a derekáig ér, kék szeme világít, jelenleg magassarkút visel amiben én a járást is elképzelhetetlennek tartom. A ruhája ahoz képest hogy ősz van rövid. Egy bőrdzekit visel a fekete ruha fölött. Mikor meglát minket idesiet. Miközben megöleli Neuert gúnyosan rám néz. Én elfordulok, nem nézek rá, így is fáj. Fáj arra gondolni nem engem szeret, hanem ezt a ribancot, aki nem érdemli meg, hogy szeresse őt. Neuer ennél jobbat érdemel!
- Nekem mennem kell - jelentem ki. Manu már jönne elköszöni, , de Jana visszatartja. Én pedig elindulok, rohanok.
Mikor végzek hazarohanok. Otthon, lakótársam vár. Lottéval szükségből vagyunk lakótársak.
A barna hajú lányon látszik, hogy kikészült de nem érdekel én a szobámba rohanok. Kiülök az erkélyemre és elszívok ey cigit. A füsttől néha köhögnék de visszafogom. Anyára gondolok, aki jelenleg konferencián van Cambridgeben míg apa a Cernben dolgozik. Volt kitől örökölnöm. Manuel Neuer és a családja a szomszédaink voltak. Innen a barátság. Hátra dőlök a székemben és kifújom a füstöt.
Mióta és vagyok belé szerelmes? Nem emlékszem , de annyi viszont meg van, hogy hirtelen szeretten bele, észre se vettem hogyan, de egyszer csak puff....
– Lotte –
Már néhány hónapja Münchent mondhatom az otthonomnak, a városomnak, de még most is alig vagyok képes felfogni, hogy végre meg tudtam tenni életem nagy lépését és elköltöztem otthonról, magam mögött hagyván mindent és mindenkit, de a múltamat nem zárhatom le, örökké velem maradnak, elég csak a bal kezemre pillantanom, ahol a múltbeli emberek egy egy heg formájában köszönnek vissza rám.
Soha nem voltam az a tipikus lány, valami mindig megkülönböztetett engem a társaimtól. Hol érettebben, hol pedig gyerekesebben gondolkodtam mint ők. Soha nem volt meg a kellő önbizalmam és e miatt pszihológushoz kellett járnom évekig, de nem igazán lett eredménye, mivel a legkomolyabb hegeimet végzősként szereztem, mert a ,, barátaim " letaszítottak és ott is hagytak. Miattuk is el akartam menni, soha többé nem kívántam szóba állni ötük közül egyikkel sem, pedig az osztályban mi voltunk a nagy menő hatos klikk.
Költözésem céljáúl azért választottam épp Münchent, mivel az egyik barátom, a hatos bandából, Hans annyit beszélt a város szépségéről, meg arról, hogy a bayern München mennyire jó csapat, hogy a végén azon kaptam magam, hogy már nekik drukkolok, és München lett az álomvárosom. A pszihológusom szerint én egy végtelenül önzetlen, értelmes és kedves lány vagyok akit elrontottak a barátai, illetve aki rossz emberek közé keveredett.
Amikor a müncheni gépre várakoztam elhatároztam, hogy engem soha többé senki nem fog befolyásolni, azt teszem amihez épp kedvem lesz, és senki nem ugathat le, mert ez a gimiben többször is előfordult.
Szerencsére elég otthonos a kis albérletünk, a lakótársaim is elég rendes lány, de nem sokat beszélgettünk még.
Csak kényszerből élünk együtt, mivel akiktől béreljük a lakást - férj és feleség - egy kicsit benézte a dolgot, a férfi velem, a nő pedig Lorával kötött szerződést, de mivel már a nyakunkon volt az egyetem, meg nem is volt túl drága a bérleti díj mind a ketten belementünk abba, hogy együtt lakjunk.
Ma épp nekem kellett bevásárolnom, mert Lorával felosztottuk magunk között a teendőinket, és ma én voltam soron amikor találkoztam München egyik legfiatalabb és legismertebb emberével, a fiatal tehetséggel: Mario Götzével.
Egymás mellett álltunk, én próbáltam kiolvasni mit is írhatott fel Lora a bevásárlólistára, mivel indulás előtt zseni módjára ráöntöttem véletlenül a kis papírra a kávét, ennek hatására pedig az írás majdnem olvashatatlanná vált, addig Götze épp lőtt magáról egy bevásárlós Selfie-t.
– Szia Mario. A szomszéd kisfiú nagyon nagy rajongód, és holnap lesz a szülinapja! Nem írnál alá neki akármit? Lényegtelen, hogy mit, csak arra gondoltam biztosan örülne neki! – vettem elő a legaranyosabb mosolyomat, de tuti csak valami művicsorra tellett mivel megrántotta a tökéletesen ívelt szemöldökét és lekezelően csak ennyit mondott:
– Amint látod most nem érek rá! Különben is, a meccsek, a nyílt edzések pontosan arra vannak, hogy velünk találkozhassanak a szurkolók. Ne zavarj már!
Földbe gyökerezett a lábam! Soha nem gondoltam volna, hogy ez a kölyök ennnyire nagyképű legyen, egy kisgyerekről volt szó, nem is rólam. Még jó, hogy előre semmi illyesmit nem ígértem a kis Tobynak, mert nagyon csalódott lenne.
Nagyokat főjtatva fejeztem be a vásárlást és amikor láttam, hogy annál a pénztárnál ahol ő áll kevesen vannak sóhajtozva beálltam a hátához.
Ha nem lettem volna farkas éhes, és ha nem ígértem volna meg Lorának, hogy főzök valamit mire hazaér beálltam volna a kígyózó sorba, de mivel az ígéret szép szó beáltam a bajor szépfiú háta mögé.
– Te komolyan ennyire érthetetlen vagy? Vagy mi vagy te, pióca? – förmedt rám amikor észrevett
– Nézz már magadra! Azt hiszed te vagy az aki feltalálta a spanyolviaszt? Azért álltam ide mert itt vannak a legkevesebben és nem szándékozom még fél óra múlva is itt állni mint azok a személyek! – mutattam a hossző sorra a szomszédos pénztárgépnél.
Erre csak puffogott és a kosara tartalmát a szalagra pakolta, hogy az elárusítónő össze tudja számolni.
Miután én is sorra kerültem gyorsan hazasiettem és úgy döntöttem, hogy egy könnyű salátát készítek mellé pedig egy kis csirkemellet, de főzés közben is folyton azon a nagyképű Götzén kattogtam, többször el is vágtam maitta vélatlenül az ujjam. Az étellel még nem lettem kész mire Lora megérkezett, de ahogy elnéztem őt nem is lenne kedve enni, merrt köszönés nélkül rohant a szobájába.
